58 őszén

Ősszel születtem. 1958 őszén.

Azt, hogy aznap sütött-e még a Nap vagy sem, már nem tudom, nem emlékszem igazán, holott ezerszer elmeséltettem a történetét. Viszont azt tudom hogyan és miért fogantam. Mennyien élnek úgy, akik erről mit sem tudnak! Valahol ezért szerencsésnek érzem magam. Most is előttem Anyám arca, kissé lehajtja fejét, arca elpirul lányosan. Hiába a neveltetés az megérződik egy életen át. Apám a szókimondóbb, ő bátrabb, mesélné még az apróbb részleteket is talán, ha le nem intené prűd Anyám. Bár szomorú tény következményeként fogantam, mert anyai nagymamám szélütés érte és lebénult a fél oldalára. Édesanyám nagyon szomorú volt. Ő akkor még mit sem sejtett arról, hogy hat éven keresztül majd átjár a szomszéd utcába az anyukáját ápolni. Édesapám megvigasztalta hátulról, majd kilenc hónapra rá valamiért a bába nem volt otthon, ezért Apám kérte a másik szomszédot, azonnal fogja be a lovakat, menni kell a városba, a szülőotthonba. A lovas kocsi elhagyta hát a települést. A három kilométeres egyenes szakaszt egyetlen helyen töri meg az enyhe kanyar. Ott. Pont ott láttam meg a napvilágot, a kanyarban születtem én. Mondogatta is Édesanyám rég:
- Olyan is az életed kislányom, mint az országút!
- Milyen az Anyu? - kérdeztem vissza naivan.
- Kilátástalan. - s hangjában bánatot véltem hallani.
Küzdök ellene a mai napig is, hogy ne így legyen. Csak most az egyszer ne legyen igaza Anyámnak alapon!
Minden lámpánál megálltak megnézni, - élek-e még? - mesélte el ezerszer Apu. Az ősszel is, - amikor legutóbb otthon voltam, - sandán számolgattam a világítótesteket. Ritkán vannak ma is. Akkor vajon mennyi lehetett? Ennyi vagy még kevesebb? Gyermekként sokszor elmesélte mindkét szülém, innen az információm, hogy Édesanyám rózsaszínűen fénylő, belül bolyhos bugyogója volt az otthonom, míg beértünk a szülészetre. Ott vágták el a köldökzsinórt is. Nem írhattak be két települést kötőjellel, s a kötőjelen felül jelezve: közte. Vagy reklamálnom illene? Ötven esztendővel ez elévülhetett szerintem. Majd az orvos közölte Anyukámmal, többet nem ajánlatos szülnie, mert most is csúnyán repedt. 3.25 deka volt a súlyom. De előttem volt már négy szülése, és ne feledjük! - közöttünk pont negyven esztendő a korkülönbség. Nekem soha nem volt fiatal Édesanyám. Az első emlékképeimben is már 45 évesen jelenik meg az arca. Gyermekként ez sokat bántott. Felnőttként meg rájöttem valamire:
- A Jóisten így kér tőlem elnézést, ezért hagyja életben oly sokáig őt nekem. No meg, akiért hat gyermeke imádkozik, annak nem olyan egyszerű elszakadni a földi léttől.
Talán már húsz esztendeje is, én minden Anyák napján és a születésem napján megköszönöm Édesanyámnak, hogy életet adott. Ha lovas kocsin, hát lovas kocsin! Szegényéknek nem futotta hintóra. A legnagyobb kincset akkor is a szüleimtől kaptam: az ÉLETET.

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat